Drága, Kedves Barátom!

 

Üdvözöllek újra blogomon, ezen a csöppnyi Béke-szigeten a beláthatatlan, feneketlen Cyber-térben!  Hogy szolgál a kedves egészséged?

 

Itt, nálunk dübörög az Élet, és javában folyik már a tavaszi szemeszter, a második félévem a Pécsi Tudományegyetem falai között. Még mindig szeretem, és a lelkesedésem sem lankadt, bár néha kissé fáradt vagyok, de hát ez hozzá tartozik a „munkához”, nem így van? 

 

Minél több időt töltök itt, és minél inkább érzem, hogy a képzésem mi mindennel jár, úgy egyre jobban megismerem a szakomhoz tartozó életmódot, és azt a képet is, ami kialakul a körülöttem lévő emberekben annak hallatára, ha megemlítem, hogy „Bölcsész” vagyok. Ráadásul nem csak simán Bölcsész, hanem Angol és (jövendőbeli) Filozófia Szakos Bölcsész.

 

Mindig tudtam, hogy minden szakmához jár egy bizonyos „kialakult kép”, egy „megítélés”, amit billogként visel magán az ember egész Életében attól a perctől kezdve, hogy eldönti, mivé –és ezen keresztül kivé- szeretne válni az évek során. Ennek a képnek a létezése mégis csak a legutóbbi Filozófia témájú órámon tudatosult bennem igazán.

 

A szemináriumon Platón dialógusaival foglalkozunk, és az Ő egyik művében Szókratész beszélgetőtársa, egy Ión nevű fiatalember egyik válaszában megpróbálta megvédeni a szakmáját. Érveket hozott fel annak érdekében, hogy bebizonyítsa Szókratésznek, hogy Ő igenis „hasznos ember”, és fontos tagja a társadalomnak. A szemináriumot tartó Tanárnőm pedig ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy majd mi is sokszor fogunk ilyen helyzetbe kerülni az Életünk során. Gyakran botlunk majd bele olyan beszélgetésekbe, ahol majd érvekkel kell kardoskodnunk amellett, hogy mi, Bölcsészek (és pláne a Filozófia Szakos Bölcsészek) tényleg „hasznos emberek” vagyunk, és csöppet sem vagyunk „semmirekellők”.

 

Párszor már valóban volt Szerencsém szembesülni a velünk szemben támasztott néha negatív megítéléssel, miszerint már „túl sokan vagyunk”, illetve „túlképzés van” belőlünk és, hogy a mi szakunk könnyű, és „csak seggelni kell tudni”. Nem tudom, Te hogy vagy vele, Kedves Olvasóm, de én ezt egyáltalán nem így látom. Tény, hogy sokat kell olvasni, és az is tényszerű, hogy időnk javarészében csak írott anyagokkal dolgozunk, nem végzünk méréseket, számításokat, nem rajzolunk, és ily’ módon nem is teremtünk semmi szigorú értelemben vett „kézzel fogható” dolgot (ha az írást nem vesszük számításba). Ez persze korántsem jelenti azt, hogy nem bizonyulnánk hasznosnak.

 

Ha ismernék minden létező szakot a Bölcsész Karon, akkor minden Bölcsész nevében beszélhetnék most, de mivel ez nincs így, így csak a szaktársaim, és a magam nevében tudok felszólalni. Ha úgy vesszük, akkor ilyen szempontból „halmozottan hátrányos helyzetűnek” („3H-snak" ) számítok azzal, hogy a tetejében még Filozófia szakos is leszek. Sokan érzik úgy, hogy a Filozófiának semmi értelme, hiszen e tudomány tisztelői „csak” gondolkodnak a Világról és minden másról, de „sohasem jutnak semmire”.  Az valóban igaz, hogy a Filozófusok néha túl nagy fába vágják a fejszéjüket, és az ilyen összetett kérdésekben igen nehéz dűlőre jutni. De ha még csak nem is gondolkoznánk rajtuk, akkor fejlődés sem születhetne, hiszen ha nincs kiindulópont, nem létezik végcél sem, és így nincs haladás. Emellett még a Filozófia mellett szól továbbá az is, hogy az alapját képezi a többi tudománynak. Annak idején a „nagy gondolkodóink” voltak azok, akiknek fejéből a Világ működésével kapcsolatos nagy észrevételek, elméletek pattantak ki. Az Ő elméjükben született meg a természet különböző módokon történő leírásának művészete, a természettudományok, a fizika, a biológia, a matematika és a többi reáltudomány alapjai; azzal, hogy a lehető legérthetőbben próbálták meg kifejezni a fejükben tobzódó gondolatokat, rádöbbentették az Emberiséget arra, hogy milyen fontos a pontos, „szép”, igényes beszéd és írás. Nélkülük és a Filozófia nélkül ma nem tartanánk ott, ahová eljutottunk. Tudom, és megértem, hogy például az ókori görög Világban könnyebb elképzelni, hogy a „Tudományok Királynője” milyen fontos szerepet töltött be, és érzem, hogy igazán nehéz feladat napjaink körülményei között bebizonyítani azt, hogy ez a fontosság ma sem veszített az értékéből. A mai modern Világban már nagy kihívás felismertetni az emberekkel azt, hogy ez a tudomány továbbra is a fejlődés- és új tudományágak alapját képezi, hiszen már most igen „fejletteknek” érezzük magunkat és környezetünket.

 

Persze nem felejtek el szót ejteni az Angolról, a fő szakomról sem. Az angol nyelv hasznossága vitathatatlan és fontos, hiszen a nemzetközi kommunikáció első számú közvetítő eszközének számít. Hamarosan már nem csak általánosan fogok majd foglalkozni ezzel a szép nyelvvel, hanem belépek az „Alkalmazott Nyelvészek” népes táborába. A szakom keretein belül így már nem csak magával a nyelvvel fogok foglalkozni; nem csak a „mi”, hanem a „hogyan” is a tárgykör részét fogja képezni, vagyis magáról a nyelvoktatásról is tanulhatok majd. Sok ismeretet fogok majd szerezni a nyelv használatáról, elsajátításáról, és lesz majd olyan időszak is, amikor ezekkel kapcsolatosan majd valami „reálosat” is fogok művelni: Adatokat kell majd gyűjtenem, megfigyelni, és ezekkel dolgozni. Egyszer talán majd elősegíthetem azt, hogy az angol nyelv mindenki számára elérhetővé, és a lehető leghatékonyabban oktathatóvá- és tanulhatóvá váljon.

 

Ha mindent összefoglalva tekintjük az eddig leírtakat, akkor ha elvégzem az Egyetemet „Angol-Filozófia Szakos Tanár” leszek. 

 

Kedves Barátom, dióhéjban ennyit szerettem volna mesélni Neked arról, hogy mit is tanulok.  Nem szeretnélek győzködni; a Te tiszted eldönteni azt, hogy szerinted „hasznosnak” mondható-e amit művelek, vagy sem. Mindenesetre én Hiszek abban, hogy igen és, hogy a Gondolatok Világa, amivel a Bölcsészek elsősorban foglalkoznak mindig fontos lesz, annak ellenére, hogy mindig megragadhatatlan marad az Emberiség számára, hiszen nem vizsgálható, nem mérhető, adatokkal és számokkal nem körülírható. De ha jobban belegondolunk, ez így is van jól: A Gondolatok maradjanak meg a „felhők között”, mert ha leszállnának hozzánk a Földre teljes valójukban, akkor már értékük is csökkenne. 

 

Ezzel a kis cikkel kívánnék most Neked, Drága Barátom –jelen pillanatban- Nyugodalmas’ Jó Éjszakát, és úgy általában tekintve pedig Szerencsés, Szép Napot! 

 

Tőlem —> Neked ha Mérnök, Művész, Szakmunkás, az Életben Pályáját- és Útját- vagy akár Kenyerét Kereső, esetleg ha éppen Bölcsész vagy, vagy éppen bármi is légy: Sok Szeretettel :

 

Dóry , a „Látszatra Semmirekellő, De Talán Nagyon Is Hasznos Bölcsész”